Bocsássatok meg egymásnak akár hetvenszer hétszer is!
Esély a boldog életre
Szerző: Bodnár Zita
Az alábbiakban egy kislány történetét ismerhetik meg Olvasóink, aki egy zaklatott élettel a háta mögött talált végre szerető családra. Az intimitás megőrzése miatt a család név nélkül szerepel, a befogadott gyermeket nevezzük egyszerűen Júliának.
Házasságunkból négy gyermek született, mindegyik külön csoda, Isten áldása – és mind fiú. Mindig nevettem magamban, mikor mások sajnálkozva kérdezték, hogy bírsz el ennyi fiúval. Szorgalmas és jó gyerekek, a legnagyobb már megnősült, a kisebbek is egyetemre, főiskolára, illetve gimnáziumba járnak.
Öt évvel ezelőtt egy szentmise végén hirdették, hogy imádkozzunk egy kislányért, aki nagy bajban van, mert meghalt a nevelőanyja, és ha nem akad egy másik család, aki befogadja, intézetbe fog kerülni. Imáimban gyakran mondogattam Jézusnak, hogy én mindent meg akarok tenni érte. Azon nyomban eszembe jutott a mondása: „Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be.” Hazamentem és otthon izgatottan meséltem el a történetet a férjemnek, aki így válaszolt: ha komolyan vesszük a hitünket, kötelesek vagyunk segíteni. Ahol négynek jut hely, ott jut az ötödiknek is, és különben is mindig szerettem volna egy kislányt. Ezek után felgyorsultak az események. Kilencven órás nevelőszülői tanfolyamra kellett járnunk, ami bizony fáradságos és megterhelő volt. A rokonoknak nem mertük elmondani a tervünket, mert „megettek” volna bennünket. A fiúknak viszont elmondtuk, akik kíváncsian és csodálkozva várták, hogy többen leszünk eggyel, méghozzá egy lánnyal!
