A Teleki Pál Baráti Kör moldvai tanító útjairól
Egy pad a fa alatt: az első tanterem
Szerző: , Körössy László
A baráti kör első tagjai, buzgó egyetemisták annak idején néprajzi gyűjtésre indultak Moldvába, ahol hamar össze is barátkoztak a helyi fiatalokkal. Később a csángó gyerekeket kezdték magyar nyelvre tanítani meséléssel, énekekkel, közös játékkal. Az első évek utcai „oktatással” teltek: egy-egy terebélyesebb fa árnyékába állított pad, vagy a tágas rét volt a „tanterem”.
Moldvában, a Kárpátokon túl, a Szeret folyó két oldalán jelenleg mintegy nyolcvan faluban élnek csángó magyarok, román nyelvi környezetben. Sokan állítják, s beszélik az ottaniak is, hogy már a honfoglalás előtt letelepedtek magyarok a Szeret partján, az pedig bizonyított, hogy a 13. századtól élnek magyarok Moldvában. A történelem során számos alkalommal menekültek ide székelyek. Az utolsó nagy székely kitelepülés a 18. században történt Mária Terézia idejében (Mádéfalvi veszedelem). A későbbi bevándorlók is beolvadtak az ottani csángóságba. Igaz, hogy külön településeken élnek, de már ők is csángóknak tartják magukat.
Küzdelem a mindennapi megélhetésért
A Moldvában élő magyarok nagy szegénységben élnek. Az 1990-es földosztások után kevés föld jutott a családoknak, amelyek többsége sokgyermekes. Egy szegény család viszont nem tudja biztosítani gyermekei távoli taníttatását, a helybeli iskolák színvonala pedig rendkívül alacsony. A közelmúltig kizárólag román nyelvű tanárok oktatták a gyerekeket. Magyarul csak az idős emberek és a középkorúak beszélnek. A fiatal szülők kezdettől románul beszélnek gyerekeikkel, hiszen keserű tapasztalatokból okulva azt remélik, csemetéjük így majd jobban boldogul az életben. A felcseperedő ifjak úgy hat éves koruk táján ismerkednek meg anyanyelvükkel, hallgatván az idősebbeket.
A családok életére jellemző, hogy a mindennapi megélhetésért küzdenek, a szülők kizárólag fizikai munkát végeznek, nincs értelmiségi réteg, amely összefoghatná a közösségeket.
Játszva is lehet tanulni
Komoly eredménynek számít, hogy két éve beindult az öt évvel ezelőtt alakult Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének tanítási programja, amelynek keretében mára több mint nyolc falusi iskolában tanítják a magyart mint idegen nyelvet. A szülők közjegyző előtt nyilatkoznak gyermekük ilyen irányú taníttatásáról. Persze sokan félnek ettől a lépéstől, pedig csak az a gyermek tanulhat magyart, akinek szülei fel tudják mutatni a nyilatkozatot.
A Teleki Pál Baráti Kör tevékenysége olyan falvakra is kiterjed, amelyekben még nincs lehetőség a magyartanításra, ezzel jól kiegészítve az MCSMSZ iskolaprogramját. Kézműves foglalkozások, festés, rajzolás, mesehallgatás segítségével sajátítják el a csángó gyerekek a magyar szavakat. Játszva tanulnak, díszleteket készítenek a mesékben hallottak illusztrálására, jeleneteket adnak elő közösen a János vitézből, a Ludas Matyiból vagy éppen a Bibliából.
A moldvai csángók sorsa évszázadokig érintetlen maradt a történelmi Magyarország kulturális fejlődésétől. Ősi nyelvüket, zenéjüket, szokásaikat, viseletüket és hitüket máig megőrizték. Jellegzetes csángó nyelvi jelenség a sok kicsinyítő képzőt használata. A papot úgy nevezik: papocska. Népdalokból is ismert, hogy a sárga helyett azt mondják: sárig, a fekete helyet azt, hogy feteke, a tojás pedig: mony. A -val, -vel ragot nem hasonítják, hanem azt mondják: vízvel.
A magyar néprajzosok rajonganak a moldvai csángókért, mert táncaikban, szőtteseikben, tárgyaikban a legarchaikusabb kort képviselik. Igaz, hogy a viselet, a nyelv mára erősen keveredett a román hatásokkal, de a csángók római katolikus mivolta megmaradt az „ortodox tengerben” is. A Teleki Pál Baráti Kör tagjai a csángók mély vallásosságáról számolnak be. A miséken rendszerint az egész falu jelen van. Majd minden házban találunk egy szentképet, amelynek keretébe családi fotókat tűzdelnek.
A csángó hitvilág egyik legszebb megnyilvánulása az, amikor a hívők minden évben elzarándokolnak Csíksomlyóra a pünkösdi búcsúra. Ott többszázezer székellyel és magyarral együtt meghallgatják a szentmisét, majd az éjszakai virrasztás után, hajnalban virággal kezükben, énekelve felkapaszkodnak a Somlyó nyergére, hogy ott megvárják a napfelkeltét. Hitük szerint a felkelő napba nézve galamb formájában megpillanthatják a Szentlelket.
Moldvában sajnos már nincsenek régi templomok, lebontották őket, és újakat építettek helyettük. A papok románul miséznek még akkor is, ha tudnak magyarul. Nem nézik jó szemmel a Teleki Pál Baráti Kör tevékenységét sem, megesik, hogy kiprédikálják azt, aki befogadja a fiatalokat. A pap szava pedig megkérdőjelezhetetlen, bármit is képvisel, hiszen a csángók vallásosságának része a feltétlen tisztelet, nincs helye különvéleménynek. A Teleki Pál Baráti Kör azonban tovább folytatja szolgálatát. A csángó magyarok szeretik és befogadják őket, és a Baráti Kör számíthat a csángó szövetség segítségére is.
Dr. Legeza László (a Máltai Lovagrend tagja) 1995-ben megalapította a Teleki Pál Ifjúsági Alapítványt azzal a céllal, hogy a köréje szerveződött egyetemisták – az európai integráció jegyében – segítsék a határokon innen és túl élő magyar fiatalok közötti kulturális kapcsolatok megteremtését. Az alapítvány szerény költségvetéssel, de támogat minden olyan törekvést, mely valamely módon megpróbál segíteni a hátrányos helyzetben élő magyar kisebbségeken.
Az alapítvány támogatásával idén a csíksomlyói búcsúra csángó zarándokok érkeztek Külsőrekecsinből. Anyagi segítség nélkül a megdrágult útiköltség miatt nem tudtak volna résztvenni a zarándoklaton és az esti csángó szentmisén.
Idén nyáron pedig az alapítvány a Teleki Pál Baráti Kör három tanítótáborát támogatta Moldvában, elősegítve ezzel a lelkes fiatalok munkáját, azt, amit a csángó magyarok ősi kultúrájának megőrzéséért, illetve az ott élők önazonosságának megerősítéséért tesznek.
