Jézus Szíve – szent életünk forrása
Szerző: Herdics György
Miután köszöntöttük május legszebb virágát, Máriát, egyházunk Jézus Szíve tiszteletére irányítja figyelmünket. Gyermekkorunkban, ha szeretetünket akartuk „leírni”, szívet rajzoltunk. Emlékszem, ha általános iskolásként osztálytársaink között diákszerelmet sejtettünk, szívet rajzoltunk, s egy pluszjellel a közepén beleírtuk az „érintettek” nevének kezdőbetűt. A szívet a szervezet motorjának szokták nevezni, ugyanakkor az érzelmek középpontjának is. Nem hiába buzdít a Szentírás: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” (Péld 4,23).
Naponként újbóli feladatként jelenik meg a kérdés életünkben: hogyan őrizhetem meg szívemet? Szent Bonaventúra megkapó válasza jut eszembe: „Jézus Szívébe, oldalsebébe menekülök, mint madár a sziklahasadékba, és ott tartózkodom.”
Sokat panaszkodunk manapság: rossz a világ, annyi benne a métely, a fertő, mindenütt tragédiákat, gyilkosságot, megvesztegetést, erkölcsi hanyatlást, elvilágiasodást látunk. S a panaszok áradata után kimondva vagy kimondatlanul felbuggyan lelkünkben a kérdés: ebben a helyzetben, ilyen körülmények között hogyan őrizhetem meg tisztán a szívemet?
