Thaiföldi katolikusok között
Szabad ország narancsruhás barátokkal
Szerző: Szerdahelyi Csongor
Gyönyörű tengerpart, őserdő, elefántok, egzotikus gyümölcsök, színpompás buddhista templomok, négyszázezer kopaszra nyírt, narancssárga ruhába öltözött szerzetes és a magyarnál is fűszeresebb konyha hazája Thaiföld, a világ egyik legkedveltebb turistacélpontja. Itt is élnek katolikusok, ha nem is sokan. Társadalmi súlyuk azonban messze meghaladja létszámbeli arányukat. Az ország népességének
95 százaléka buddhista, s mindössze fél százalék a katolikusok aránya.
Ez a 63 millió lakosú ország Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő területe. Érdekessége, hogy sohasem volt gyarmat, és ezt nem a Nyugattól való elzárkózás politikájával érte el, hanem tehetséges vezetőinek nyitottságával és szerencsés földrajzi fekvésének köszönhetően.
A francia és az angol gyarmatbirodalom közé beékelt Thaiföld, régi nevén Sziám ügyesen manőverezett függetlensége érdekében. Királyai fogékonyak voltak az európai civilizáció értékei iránt, és amit csak tudtak, meghonosítottak az európai kultúrából és technikai vívmányaiból, de mindig vigyáztak népük önazonosságának megőrzésére.
A helybeli buddhista civilizáció 2500 éves múltra tekint vissza, és ma is erős közösségbe vonja a thaiokat. Minden férfitól elvárja a társadalom, hogy élete folyamán legalább egy alkalommal néhány hónapra szerzetbe vonuljon, nyírja kopaszra fejét és öltse magára a jellegzetes narancssárga öltözetet, imádkozzék, olvassa a szent iratokat és hallgassa a kolostori elöljárók tanítását. A nagy üzemek fizetett szabadságot biztosítanak munkatársaiknak erre az időre. Egyszerre általában négyszázezer a narancsruhás barátok száma.
A katolikusok többsége nem thai etnikumú, hanem kínai, vietnami bevándorló vagy azok leszármazottja. Pedig a katolikus jelenlét is közel fél évezredes múltra tekint vissza.
Az európaiak közül a portugálok jutottak el először Sziám területére, ahol 1511-ben kereskedelmi központot alapítottak. Az első misszionáriusok is portugál szerzetesek voltak. Az 1600-as évek második felétől azonban a portugál papok helyébe franciák léptek, akik a szomszédos, francia befolyás alatt álló területekről érkeztek. Ekkor már 2-3000 fős keresztény közösség élt az országban, akinek többsége azonban Japánból és Kínából elűzött keresztény volt. IX. Kelemen pápa 1674-ben állította fel a Sziámi Apostoli Vikariátust, vagyis helynökséget. Az első helynök egy tudós francia pap volt, aki 26 könyvet írt thai nyelven.
A sziámi uralkodók általában jó viszonyban voltak a misszionáriusokkal, becsülték tudásukat és hallgattak tanácsaikra. Földbirtokkal is segítették őket, és engedélyezték iskolák és papi szeminárium létesítését. Diplomáciatörténeti érdekesség, hogy a sziámi uralkodó 1672-ben követet küldött Rómába, XI. Ince pápához, és a király ebből az alkalomból külön emlékérmet veretett.
Az egyház fejlődését a 17. század végén egy felkelés vetette vissza, amely a király ellen irányult, de a misszionáriusokat is elűzték. A 18. század végén pedig a szomszédos Burma indított háborút Sziám ellen. Az ősi fővárost, Ayuttayát is lerombolták, azóta sem épült újjá. Romjai ma is árulkodnak néhai gazdagságáról. E háború után alapították Bangkokot, az új fővárost, amelynek ma közel 10 millió lakosa van.
Az egyház a 19. század eleje óta szabad, és valóságos iskolanagyhatalom. Ennek érzékeltetéséhez vessük össze adatait a magyar egyházéval. Hazánkban körülbelül hússzor több a katolikus, mint Thaiföldön, a katolikus iskolák száma azonban itt is, ott is mintegy háromszáz. Ez azt is jelenti, hogy az ázsiai ország katolikus oktatási intézményeiben tanulók többsége buddhista. Ugyanígy a helyi egyház két egyeteme, hat kórháza és egyéb egészségügyi és karitatív intézményei is az egész thai nemzetet szolgálják. A katolikus egyház az egész társadalom számára hasznos tevékenységének köszönhetően közmegbecsülésnek örvend. Ismertsége, közéleti befolyása jóval meghaladja azt a szintet, ami nagysága alapján megilletné.
Béke és harmónia jellemzi a buddhista többség és a keresztény kisebbség viszonyát. A buddhistákra nem jellemző az a fajta fundamentalizmus és harcias fellépés, amely Indiában a hinduk és számos országban az iszlám követőinek, illetve azok egyes csoportjainak sajátja.
Az ország miniszterelnöke, aki természetesen buddhista vallású, katolikus középiskolába járt, és gyermeke napjainkban is az egyik bangkoki katolikus általános iskola padját koptatja. A király is buddhista, de egykor ő is katolikus iskolában diákoskodott. 1946-ban lépett trónra, és 1960-ban meglátogatta XXIII. János pápát Rómában. II. János Pál pedig 1984-ben viszonozta e vizitet thaiföldi apostoli útja alkalmából.
A kevés számú hívő ellenére igen sok a papi hivatás. A thai egyháznak 463 világi és 274 szerzetes papja van. A szerzetesnők száma kiemelkedően magas, közel 1500, mellettük 121 szerzetes testvér is gazdagítja a helyi egyházat.
Az ország északi része számít igazán missziós területnek, ahol a hegyek között elzártan, egyszerű körülmények között számos félnomád törzs lakik. Ők nem buddhisták, így Krisztus örömhírének befogadása nem ütközik kulturális és szociológiai korlátokba. Közöttük még ma is külföldről érkezett misszionáriusok dolgoznak szép eredménnyel.
A thai szó azt jelenti, szabad, szabadság. Thaiföld tehát magyarul a szabadság földje. Ennek a népnek valóban nagyon fontos a szabadság, de nemcsak a saját szabadsága, hanem a katolikusoké is. Bár máshol is ilyen harmonikus lenne a viszony Ázsiában és szerte a világon a vallási vagy etnikai többség és kisebbség között.
