Cikkek listázása

Thaiföldi katolikusok között

Szabad ország narancsruhás barátokkal

Szerző: Szerdahelyi Csongor

Gyönyörű tengerpart, őserdő, elefántok, egzotikus gyümölcsök, színpompás buddhista templomok, négyszázezer kopaszra nyírt, narancssárga ruhába öltözött szerzetes és a magyarnál is fűszeresebb konyha hazája Thaiföld, a világ egyik legkedveltebb turistacélpontja. Itt is élnek katolikusok, ha nem is sokan. Társadalmi súlyuk azonban messze meghaladja létszámbeli arányukat. Az ország népességének  
95 százaléka buddhista, s mindössze fél százalék a katolikusok aránya. 

Ez a 63 millió lakosú ország Ázsia egyik leggyorsabban fejlődő területe. Érdekessége, hogy sohasem volt gyarmat, és ezt nem a Nyugattól való elzárkózás politikájával érte el, hanem tehetséges vezetőinek nyitottságával és szerencsés földrajzi fekvésének köszönhetően.

A francia és az angol gyarmatbirodalom közé beékelt Thaiföld, régi nevén Sziám ügyesen manőverezett függetlensége érdekében. Királyai fogékonyak voltak az európai civilizáció értékei iránt, és amit csak tudtak, meghonosítottak az európai kultúrából és technikai vívmányaiból, de mindig vigyáztak népük önazonosságának megőrzésére.

A helybeli buddhista civilizáció 2500 éves múltra tekint vissza, és ma is erős közösségbe vonja a thaiokat. Minden férfitól elvárja a társadalom, hogy élete folyamán legalább egy alkalommal néhány hónapra szerzetbe vonuljon, nyírja kopaszra fejét és öltse magára a jellegzetes narancssárga öltözetet, imádkozzék, olvassa a szent iratokat és hallgassa a kolostori elöljárók tanítását. A nagy üzemek fizetett szabadságot biztosítanak munkatársaiknak erre az időre. Egyszerre általában négyszázezer a narancsruhás barátok száma.

A katolikusok többsége nem thai etnikumú, hanem kínai, vietnami bevándorló vagy azok leszármazottja. Pedig a katolikus jelenlét is közel fél évezredes múltra tekint vissza.

A teljes cikk >>>

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>