Nemek igenje

A férfi és a nő tevékeny együttműködése

Milyen alapon teszi ezt? Mint a Hittani Kongregáció dokumentuma, elsődlegesen a hit alapján teszi. Végighalad a Genezis első fejezetein, de úgy analizálja a jól ismert szöveget mind a dimorfizmus tagadása, mind a nemek kapcsolódásának kérdésében, olyan szépséggel és élettel telten: olyan „kedvcsinálóan", annyira nem hittanóra szerűen, ami valóban megeleveníti Isten eredeti szándékát. „Megszületik egy rendezett világ, mely a különbözőségekkel kezdődik. Ugyanakkor sok-sok kapcsolat ígéretét hordozza. Az emberséget itt úgy írja le, mint őskezdettől fogva a férfi és nő kapcsolatában megjelenő, tagolt valóságot. Ezt a szexuálisan megkülönböztetett emberséget nyilvánítja a Szentírás kifejezetten Isten képmásának…" „…A kettő egységében a férfi és az asszony kezdettől hivatást kapott nemcsak arra, hogy egymás mellett, vagy együtt, hanem arra is, hogy kölcsönösen egymásért létezzen…"

Kölcsönösen, egymásért? Bizony gyakran zavart női mivoltomra való tekintettel a teremtéstörténet „segítőtárs" fogalma. Hálás vagyok amiért a dokumentumnak éppen egy  lábjegyzetében - itt még ezekre is kifejezetten érdemes figyelni! - ezt olvastam: „A segítőtársnak fordított »ezer« héber szó olyan támaszt és segítséget jelent, amit csak személy tud adni személynek. A fogalomban nem szerepel sem alárendelés, sem eszközszerű használat, amit az igazol, hogy olykor Isten is »ezer« az ember számára…" „…Az asszony …a másik személy a közös emberi természetben. Ők ketten kezdettől fogva egyek, és ez számolja föl az eredeti magányosságot… Elsősorban életközösségről van szó…" Az emberi test pedig, ami „…magán viseli a férfiúság és nőiség pecsétjét, …kezdettől hordozza a jegyesi jelleget, azaz a szeretet kifejezésének képességét…annak a szeretetnek a képességét, amelyben az ember személye ajándékká válik…"  Ez a szövetség egymással és Istennel kapcsolja őket össze véglegesen.

Miből fakad az ellenségeskedés?

A dokumentum meglátása szerint tehát mintha éppen a dimorfizmus tagadásából eredne sok más egyéb mellett az ellenségeskedés ténye is! Mintha a megvallott és valódiságában megélt nemi különbözőség nagyobb esélyt adna a kölcsönösségre és egységre!

A dokumentum fájdalmasan utal a természet megromlására. „…Isten tiltó parancsaiban …bennfoglaltan ott van az Isten és az emberiség közti lényegi különbség. A kígyó csábítására a férfi és a nő tiltakozott e különbség ellen. Ennek következtében saját szexuális különbségük megélésének módja is megromlott…" „…vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad…Olyan kapcsolat ez, melyben a szeretet gyakran tiszta önkereséssé torzul,…megöli a szeretetet, és az egyik nem másik fölötti uralmának igájával helyettesíti…"

Ebből a megromlásból származnak a szüntelenül tapasztalt tragédiák, amit mindnyájan vég nélkül sorolhatnánk. Ez alapvetően dráma! De az is drámai, mintha ezért nem a gyönyörűséges, isteni természetességet, az ős-etalont tekintenénk természetesnek - mekkora irónia pont a meghirdetett természetesség korában! - hanem a megváltozottat, a „vegyszerezettet". Félreértés ne essék, Róma egyáltalán nem az egyes esetek egyéni megtörtsége, kivétele, szenvedése fölött tör pálcát! De azt kimondja, hogy jelenségek egyszerű számbeli terjedése nem bizonyítja azt, hogy az attól már eredeti, jó „projekt" szerint megy végbe.

Ismerjük meg az ősi kódot!

Ismerjük meg, értsük meg a reményt, a belénk írt ősi kódot, és több életünk lesz! A levél mindezt alátámasztja a külön nőkről szóló fejezetekben. Bölcsen nem veszi magának azt a jogot, hogy túl sok ún. nőies tulajdonságot soroljon fel, hiszen ezek valóban egyrészt korhoz kötöttek, másrészt személyfüggők, könnyű felszínességbe keveredni velük kapcsolatban. Megmarad az alapoknál, amelyek személyiségi alapstruktúrákat jelentenek, amiből majd aztán virágozhatnak koronként és egyénenként a különféle megvalósulások.

„Az anyaság a női identitás kulcsa, …de e téren súlyos túlzások fordulhatnak elő, melyek magasztalják a nő biológiai termékenységét, miközben ijesztő megvetésével társulnak…" Pedig a másikért való lét mint női létmód a „Szentháromsággal való hasonlóság alapvető szempontját fejezi ki…"

S hogy mennyire a nemek különbözőségéről és szoros kapcsolatáról szól a levél, bizonyítja az is, hogy a dokumentumban elemzett női alapmagatartásokat, amit összességében a szentatya éppenséggel „női géniusznak" nevezett - melyek legkevésbé sem a biedermeier úri lányka normái! - mennyire el kellene tanulniuk a férfiaknak.

„Végső soron minden ember, akár férfi, akár nő, arra van rendelve, hogy a másikért éljen… Éppen ezért a nő társadalmon belüli helyzetének jobbítását úgy kell érteni és akarni, mint humanizációt, amely olyan értékek által valósul meg, melyek felfedezése a nőknek köszönhető."

S ezt megláttatja a külvilággal is:

„A politikának - a nevelés, a család, a munka, a közszolgálat vállalása, a közéletben való részvétel terén - egyrészt harcolnia kell minden igazságtalan szexuális megkülönböztetés ellen, másrészt meg kell hallgatnia és pontosan meg kell fogalmaznia minden egyes ember szükségleteit. Az egyenlő személyi méltóság, és a közös személyes érdekek megvédését és támogatását összhangba kell hozni a kölcsönösség és a különbözőség figyelmes elismerésével ott, ahol ezt a sajátosan férfiúi és női emberség megvalósítása megköveteli." Így, ebben a kiteljesedő kölcsönösségben lesz és van, lesz és lehet meg a helye a férfinak is, a nőnek is a társadalomban és az egyházban.

Több női géniuszt a közéletbe

Ebben az összefüggésben a nőnek joga az elismert anyaság, a családban maradás, de fontos, hogy a neki és övéinek megfelelő keretek között kivihesse női géniuszát a munka, a közélet területére is. „…a nőknek jelen kell lenniük a munka és a társadalmi szervezetek világában, hozzá kell férniük olyan felelős állásokhoz, melyekben hatással lehetnek a nemzet politikájára, és előmozdíthatják a gazdasági-szociális problémák új megoldásait…" Ezt már Prohászka is mondta: „Ha beállítjuk a női szívet, a női érzést, a női géniuszt a mai politikánkba, akkor megtaláltuk az nemzet boldogulásának az alapját… az államháztartásba több nőiesség kell, több gazdasszonyi érzés, több közösséges élni tudás kell…" (in: Mona Ilona: Slachta Margit, 65. o., Corvinus, 1997)

„…De …a család és a munka összefonódása a nő esetében más jellegű, mint a férfinál…hogyan lehet összehangolni a nő családon belüli küldetésének követelményeivel?… A probléma nem csupán jogi, gazdasági, és szervezési jellegű, hanem sokkal inkább a lelkület, a kultúra és a megbecsülés problémája…"

S hogy ez mennyire nem csupán elvont teológia, hanem az Isten által teremtett emberi létező alaptermészete, annak bizonyításaként hadd utaljak egy neves kortárs pszichológus, Ranschburg Jenő A nő és a férfi című könyvében foglaltakra. Most újraolvasva majdnem úgy tűnt, mintha ez a kifejezetten köznapi pszichológiai könyv a római dokumentum gyakorlati kifejtése és példatára lenne! Például az ötvenes években „sok-sok nő elvetélt, mire rájöttünk, hogy a női szervezet ellenáll minden ideológiai nyomásnak, és egész egyszerűen nem bírja a traktort …mivel akkoriban a hagyományos női szerepkör - a gyermeknevelés, a gondoskodás, a családi tűzhely stb. »polgári csökevénynek« minősült, és teljesen értéktelenné vált, a nőknek az egyenrangúságot a hagyományos férfi szerepkörben kellett kivívniuk, és …a nőknek be kellett bizonyítaniuk, hogy - férfiak!"

Mert mi is a különbség a két nem között? - kérdezték a nyolcvanas években, és a pszichológus rendre leírja a különbségeket elmosó vagy egyenesen megszüntető uniszex-androgén társadalom veszélyeit és fantáziátlanságát, a két nem biológiai, pszichobiológiai, testi, magatartásbeli különbségeit, például „romlatlan", vagyis szocializálatlan kisóvodások megfigyeléséből és számos más kísérletből, amelyek egyértelműen mutatják a biológiai dimorfizmus személyiségstruktúrát is építő voltát. Kimond bizonyos különböző férfias és nőies tulajdonságokat - amiben a dokumentum óvatosabb volt - és biológiai, vagyis a teremtésből fakadó alapokkal meg is magyarázza. Konklúziója pedig: „Egy gondosan megtervezett, a nemi különbségekre erősen építő társadalom változatosabb, szellemileg gazdagabb, sőt produktívabb lehet, mint az uniszex társadalom." „A társadalom egyik leghatékonyabb mozgató elvét a férfi és nő pszichológiai különbségében látom" (139. o.). S ez, csakis ez vezet a békéhez és a szövetséghez: „…az emberek nemi identitását nem gyengíteni, hanem éppenséggel erősíteni kell ahhoz, hogy a két világ ne kerüljön mérhetetlen távolságba egymástól!" (63. o.).

Ranschburg érdekfeszítő és tudásban is elmélyítői műve mellett még hadd utaljak példaként a norvég politikusasszony, a sokgyermekes Janne Haaland Matlary A felvirágzás kora című munkájára, amelyben - szintén a levél háttéranyagának tekinthetően - a közéleti munka és család összeegyeztetésének gyakorlatáról, valamint a „női géniusz" politikába való bevitelének mindennapjairól olvashatunk.

Mindezekre azért utaltam, mert valóság, hogy „az egyház… jól ismeri az emberi életet…" és megmutatja a valós gyökereket, lehetőségeket, a kibontakozás útját.

A Genezisben, a teremtés végén felhangzik a „nagyon jó, amit alkotott". „…Itt van Isten eredeti tervének, a férfi és a nő legmélyebb igazságának a szíve, úgy, ahogy Isten megteremteni akarta őket…"

Valóban, mint a levél mondja, ez egy „békés látomás". Rajtunk múlik, átgondoljuk-e, mi változna bennünk, közöttünk, velünk, ha realizálnánk. Ha a nemek igent mondanának önmagukra, egymásnak, Istennek.