Krisztus szenvedő „képmása”

Itt 1812 decemberében kiterjesztett karral önkívületi állapotba került kis szobájában. Ekkor Krisztus sebhelyeinek, az úgynevezett stigmáknak kegyelmében részesült. Erről az őt meglátogató Rensing esperesnek ezt mondta: „Isten nekem több kegyelmet ad, mint amennyit érdemelek, s én köszönöm ezt neki; de azt kívánnám, hogy ezeket a kegyelmeket rejtse el az emberek elől, mert attól félek, hogy ők ezért jobbnak tartanak, mint amilyen vagyok.” (K. Schmöger Emmerich Katalin Annáról írt könyvének 1907. évi kiadása, 90. o.)

Nemsokára orvosi és egyházi vizsgálatok „tárgya” lett. Ezek megállapították, hogy a jelenség természetes úton nem magyarázható. Isten azonban másra is kiválasztotta Fiának szenvedő „képmását”. Erről így vall: „A sok csodálatos közlést az Ó- és Újszövetségből, s a szentek életéből való számtalan képet Isten irgalma nem csupán a saját oktatásomra adta nekem, mert sokat nem tudtam felfogni, hanem közlés végett, hogy sok elzárt és feledésbe merült dolgot ismét felébresszen… Tudom, hogy már régen meghaltam volna…, ha nem kellene mindennek a »zarándok« révén ismertté lennie. Neki fel kell írnia mindent: mert a prófétálás, azaz a látomások hirdetése az én rendeltetésem. És ha majd a »zarándoknak« rendben lesz mindene és kész lesz mindennel, ő is meg fog halni.”

Ez a zarándok, aki Anna Katalin fenti szavait is leírta és a halála után könyvben is kiadta, nem más, mint Clemens von Brentano (1778–1842), német romantikus költő és író, Wieland, Herder és Goethe barátja. (A fenti idézet összes művei IV. kötetéből való, 314. o., 1923.)

Brentano csütörtöki napon, 1818. szeptember 24-én találkozott először a stigmatizált látnoknővel. Őt is megérintette Isten kegyelme. Csakhamar megfogant benne az elhatározás, hogy a sok látomást, amit Katalin Anna nap mint nap elmond neki, leírja. A látnoknő betegágya mellett ülve annak haláláig – itt-ott szünetelve – írta naplóit és feljegyzéseit az elmondott látomásokról. Az Úr Jézus szenvedéseire vonatkozó könyve 1833-ban jelent meg. A boldogságos Szűz Mária életéről szóló könyv pedig 1855-ben. Az előbbit Kertész Kálmán fordította magyarra és a Szent István társulat adta ki 1936-ban. Az utóbbi magyar fordítását e cikk írója készíti, s az Új Ember kiadásában fog megjelenni.

Befejezésül álljon itt Urunk Jézus Krisztus kínszenvedéséből az a jelenet, amit Mel Gibson is beleszőtt Passió című filmjébe. A IV. rész (Jézust megkötözve Annáshoz viszik) 1. pontja a Kidron patakon való átkelésről szól:

„A menet gyorsan haladt, és amint elhagyta az Olajfák kertje és a Getsemáne-kert között vezető utat, jobbra tért a kert nyugati oldala mellett vivő útra, a híd felé, mely ott átvezet a Kidron patakon… Az a híd, amelyen most fogolyként vezették át, nagyon hosszú volt… Már mielőtt a menet a hídra ért volna, láttam Jézust kétszer a földre zuhanni, annyira kegyetlenül rángatták a pribékek a kötelekkel. A híd közepére érve még gyalázatosabban töltötték ki rajta undok tréfakedvüket: szegény, megbilincselt Jézust embermagasságból ledobták a hídról a Kidron patakba, miközben szitkozódva biztatták, hogy most teleihatja magát. Csak isteni segítség mentette meg attól, hogy halálra ne zúzza magát…

Jézust az Olajfák-hegyi szorongás után érzett nagy szomjúságában nem láttam inni, de most láttam, amint a Kirdon patakba lökve fáradságosan ivott, és hallottam, hogy eközben szól a zsoltárjövendölés beteljesüléséről: »inni a patakból az úton« (Zsolt 109,7).”

Szűz Mária életéből

Kisboldogasszony ünnepével kapcsolatban, meg hogy ízelítőt kapjunk a látnoknő közléséből és a zarándok írásából, következzék egy rövid szemelvény A Szent Szűz Mária életéből című könyvből.

Mária lelkének teremtése

Látomásom volt Mária legszentebb lelkének a teremtéséről, s annak egyesítéséről az ő tiszta testével. Abban a fényes képben, amiben a Szentháromság szokásosan megmutatkozik nekem a látomásaimban, olyan mozgást láttam, amely nagy világító hegyhez hasonlított, s még olyan is volt, mint valamilyen embernek az alakja. Azt láttam, hogy ennek az emberalaknak a közepéből felszáll valami a szája felé, és fényként jön ki belőle. Ekkor láttam, hogy ez a fény különválva áll Isten színe előtt: forog és alakul, vagy sokkal inkább alakítva lesz, mert miközben ez a fény emberi alakot öltött, azt láttam, mintha Isten megmutatta volna e lélek szépségét az angyaloknak, akik kimondhatatlanul örültek a szépségének. Képtelen vagyok szavakkal leírni mindent, amit láttam és megismertem.

Amikor eltelt 17 hét és két nap a Szent Szűz fogantatásától, tehát Anna másállapotának közepén volt 5 napot leszámítva, azt láttam, hogy ez a szent anya Názáret melletti házában a fekhelyén alva pihen. De világosság áradt föléje, s ennek egyik sugara lejött az oldalának a közepére, és kis, világító emberi alakként a ragyogás átment belé. Ugyanebben a pillanatban azt láttam, hogy Anna szent anyát ragyogás veszi körül, és ő fölegyenesedik a fekhelyén. Olyan volt, mint aki elragadtatott, és látta, hogy a belseje kinyílik, mint valami szentségház (tabernákulum), amiben világító szüzecskét pillantottam meg, akitől ki fog indulni az emberek egész üdvössége. Láttam, hogy ez volt az a pillanat, amikor a kisded Mária első ízben mozdult meg a szíve alatt. Anna pedig fölkelt a fekhelyéről, felöltözött és hírül adta örömét Szent Joachimnak, s mindketten hálát adtak Istennek…

Mária születése

Anna már néhány nappal előbb megmondta Joachimnak, hogy közeledik a szülésének az ideje. Küldöncöket küldött Sephoris-ba húgához, Marahához, Zabulon völgyébe az özvegy Enuehoz, Erzsébet nővéréhez és Betlehembe unokahúgához, Mária Szaloméhoz, hogy e három asszonyt magához kéresse. Láttam őket utazásuk közben, Enuet, az özvegyasszonyt a szolgája, a másik kettőt férje kísérte, ők Názáret közelében visszafordultak.

Láttam, hogy három nőrokon este érkezett meg Anna házába. Hozzá mentek a tűzhely mögötti lakrészbe és átölelték. Miután Anna jelentette nekik szülése közeledtét, állva elkezdte velük énekelni az egyik zsoltárt: »Dicsérjétek Istent, az Urat, megkönyörült az ő népén, és megváltotta Izraelt, s valóra váltotta ígéretét, amit Ádámnak adott a paradicsomban, hogy asszonya ivadékának szét kell tipornia a kígyó fejét stb.« (…) Csak az üdvözlés ezen imája után nyújtottak a megérkezett nőknek kenyerekből, gyümölcsökből és balzsamos vízből álló kis frissítőt. Állva ettek és ittak, aztán lefeküdtek úgy éjféltájig, hogy kipihenjék az utazást. Anna fennmaradt, imádkozott és éjfél körül felébresztette az asszonyokat, hogy imádkozzanak vele. Azok követték őt az imahelyének függönye mögé.

Anna kinyitotta az egyik kis fali szekrénynek az ajtóit, amelyben szelencében levő szent dolog volt. Mindkét oldalon világítás volt található, nem tudom, vajon lámpák-e. Valamilyen tartóból emelték azokat a magasba, és kis forgácsokat tettek alája, hogy le ne süllyedjenek. Meggyújtották a világítást. Az effajta kis oltárok lábánál párnázott zsámoly állt. (…) Anna térdelt a szekrényke előtt, jobb és bal oldalán az asszonyok egyike, a harmadik mögötte. Ismét zsoltárt mondott, úgy vélem, megemlítette benne Mózes égő csipkebokrát. Ekkor azt láttam, hogy természetfölötti világosság tölti be a szobát, s ez Anna körül lengve összesűrűsödik. Az asszonyok kábultan borultak arcra. A világosság Anna körül egészen olyanná alakult, mint amilyen Mózes égő csipkebokrának volt az alakja a Hórebnél, úgyhogy többé semmit sem láttam belőle. A láng teljesen befelé sugárzott, s ekkor hirtelen azt láttam, hogy Anna a világosságban lévő gyermeket, Máriát a kezébe kapta, köpenyébe takarta, a szívéhez szorította, majd meztelenül odatette a szent dolog előtti zsámolyra, és még tovább imádkozott. Aztán hallottam, hogy a gyermek sír, és láttam, hogy Anna kendőket vett elő, amik az őt beborító nagy fátyla alatt voltak. Bepólyázta a gyermeket egészen a karjáig, szürke és piros kendőbe, a melle, a karjai és a feje csupasz volt. Most eltűnt az égő csipkebokor jelenése körülöttük.