Cikkek listázása

Károly király fénnyel írott legendája

Szerző: Kovács Gergely

Izgalmas munkám végén a képeket válogatom IV. Károly magyar király életrajzához, ami augusztus folyamán jelenik meg az Új Ember Kiadó gondozásában „Fogadd a Koronát!” címmel. A bőséges magyar szakirodalmat és a szentté avatási eljárás lebilincselően érdekes, majdnem háromezer oldalnyi aktáit tanulmányozva szép és igaz legendák fényébe öltözött előttem újabb magyar szentünk, a néhány hét múlva, október 3-án boldogok közé lépő apostoli király. Az ő első elődje, a mi Szent Istvánunk ünnepén már a kedves olvasó kezében lehetnek ezek a válogatott gyöngyszemek. A könyvből sok rágalom és elhallgatás után egy igaz keresztény ember, egy hitvesét és gyermekeit mindhalálig szerető hűséges családapa, és egy hatalmát nem csak szóval, de példaadó tettekkel, szolgálatként gyakorló államférfi képe bontakozik ki.

Előkészület ez a könyv arra az eseményre, aminek a reményét a kommunizmus idején még egyházi körben is titkolni kellett, egy sok évtizedes álom és érte mondott imádság ünnepi beteljesülése: a sokat szenvedett, hontalanná tett, tövissel koronázott király boldoggá avatása. Lehetne-e méltóbb Károly király hazatérése, és lehetne-e alkalmasabb a történelmi pillanat arra, hogy előítéleteinket félretéve megismerjük az ő hitvalló életét?

Én hálát adok a Jóistennek azért, hogy olvashattam egy gyermekről, aki nem a kiváltságaival, hanem inkább a daduskájával törődött, amikor őt fáradtnak látta, és a környék szegényeire gondolt, akiket négyévesen már nemcsak alamizsnával, de kétkezi munkával akart támogatni. A kis Károly egy életen át szerette Szűz Máriát, napi szentolvasóval, hogy jóvátegye azt a kőhajítást, amivel véletlenül bár, de eltalált egy Szűzanya képet. Az Égi Édesanya pedig pártfogásába vette azt az uralkodót, aki eljegyzése és házassága alkalmával hozzá fordult segítségért, és akinek minden jelentősebb életfordulója valamelyik Szűz Mária-ünnephez vagy a szombati máriás naphoz kapcsolódott. Az ifjú Károly bejárta Erdély földjét, amit később a román megszállás alóli felszabadításban szolgált vezérezredesként. Megszerette a Hortobágyot, megszerette a történelmi Magyarországot. Anyanyelvi szinten bírta a nyelvünket, magyar játszótársai és életre szóló barátai voltak. Nálunk érezte magát otthon, nem pedig a Habsburg Birodalom egyik országában.

A magyar királykoronázás fényes budavári ünnepe Károly számára életre szóló lelki élmény volt, magánkinyilatkoztatás. Királlyá szentelése alkalmával életeszményét erősíthette meg Isten és az anyaszentegyház színe előtti eskütételében: béketörekvését és igazságvágyát. Az I. világháborúban trónra lépő király a fegyvernyugvás és az igazságos béke egyetlen őszinte és következetes képviselője volt Európa hatalmasai között, akik mindenáron legyőzni akarták az ellenséget. Pedig ahogy a magyar koronázás szertartásának szövegében áll: „A szentek nem a kard erejével, hanem hitükkel győzedelmeskednek királyságok felett!” XV. Benedek pápa igazi szövetségesre talált a békevágyó fejedelemben, de sajnos közös kezdeményezéseik nem hozták el az áhított és igazságos békét.

IV. Károly királyi útját keresztek jelzik, megalázó rágalmak, száműzetés, nincstelenség: népeiért felajánlott szenvedés, engesztelés. Krisztus követésében példamutatása maradandó. Élte és megvalósította a koronázás mély értelmű fohászait: „Fogadd a királyok koronáját, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ne feledd, hogy a korona a szentség dicsőségét, gazdagságát és hatalmát jelképezi, amelyek által a király a főpapokhoz válik hasonlóvá, mert Isten szolgái a lelkeket kormányozzák, a király pedig a veszedelmektől oltalmazza Isten egyházát. Légy ezért jó király, az erények drága gyöngyeivel ékes, hogy majdan az örök boldogság diadémjával koronáztassál meg a mennyben. Ámen.”

Károly ausztriai családba született, de magyar nemzeti király lett. A magyarországi visszatérés neki nem egy hatalmi harc része, hanem a kötelessége volt, amire a legtöbb bíztatást magyaroktól és XV. Benedek pápától kapta. A szentatya fontosnak tartotta volna a keresztény hagyományokat tiszteletben tartó Monarchia, és vele egy erős Közép-Európa létét a kommunizmus pusztító előretörése miatt, ami Európa és az egyház szabadságát veszélyeztette. A magyarországi visszatérés nem sikerült ugyan, de a király kegyes halála középkori legendákat idéző istenélmény lett sok magyar katolikus testvérünk számára a két világháború között, majd azt követően, a súlyos egyházüldözés évtizedei alatt. Szentként tisztelte Károlyt a hitvalló magyar főpap, Mindszenty József is. Ez a tisztelet most a király boldoggá avatásában teljesedik ki, amely nem jelent mást, mint egy múlhatatlan, égi koronát, az „örök boldogság diadémját”.

Miközben a képeket válogatom a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtárában, és Károly tiszta, ártatlan, gyermeki szemébe nézek, látom őt sírni mások fájdalmán, látom remélni a maga óceáni messzeségben lévő sírhantján, látom örvendezni örökkön-örökké: imádkozz érettünk, te boldog Károly király!

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>