Cikkek listázása

Paralimpia

Jó, hogy ilyennek születtem!

Szerző: Bodnár Zita

Pásztory Dóra 20 éves, paralimpiai, Európa- és világbajnok úszónő, világcsúcstartó. Vidám, mosolygós, életvidám fiatal hölgy. A közelgő olimpiáról, a terveiről, hivatásáról és a hétköznapokról beszélgettünk. 

– Mikor és miért kezdett el úszni?

– Pusztán egészségügyi okok miatt kezdtem el sportolni. Mikor megszülettem, a szüleim és az orvosok látták, hogy a bal kezemet nem tudom majd úgy használni, mint a jobbat, nem is fog úgy megerősödni, aminek gerincferdülés lesz a vége. Így kezdtem el úszni kilenc évvel ezelőtt.

– Hogyan lett élsportoló?

– Mindig is bennem volt a versenyszellem. Láttam, hogy az úszótársaim versenyekre járnak, és nagyon irigyeltem ezért őket. Az egyesület vezetője egy napon szólt, hogy fogyatékkal élők számára is rendeznek versenyeket. Bátorított, hogy induljak el, tegyem próbára magamat. Indultam a versenyeken, és rögtön nyertem három számban. Ettől kezdve nem volt kérdés a versenyzés.

– Mit jelent Önnek a versenyzés?

– Szeretem a versenyzést, de a felkészülés nagyon kemény. Szinte pontosan annyit edzem, mint az ép olimpikonok. Lelkileg is megterhelő, mert most már minden versenyen komoly elvárásokat támasztanak velem szemben. Ezeknek persze egyre nehezebb megfelelni, hiszen nem könnyű úgy a rajtkőhöz állni, hogy mindenki a győzelmemet várja, és közben tudom, hogy az összes versenyző engem szeretne legyőzni.

– Mit vár az idei olimpiától?

– Szeretném megúszni a legjobb időmet. Nagyon szeretném, ha meglenne a gyümölcse annak a sok-sok munkának, amit a felkészülésbe fektettem.

– Mennyire befolyásolja a hétköznapjait, hogy egy kicsit más?

– Azt szoktam mondani: én nem száz százalékos, hanem százhúsz százalékos életet élek. Soha nem volt hátrányom ebből, sőt! Nagy ajándék számomra, hogy ezeket az eredményeket elértem, hogy sok-sok értékes embert ismerhettem meg. Az, hogy öt ujjam van, egy eredeti, de semmiképpen sem negatív tulajdonság

– Azt is mondhatjuk, hogy a „mássága” gyümölcsözővé vált?

– Igen. Jó, hogy ilyennek születtem! Szeretném, ha ezt minél többen így fognák fel. Ez is csak egy külső szempont, ami alapján megítélnek egy embert. Szokták kérdezni: csúfoltak-e kiskoromban? Engem is csúfoltak, mint minden gyereket. Az egyiket azért, mert szemüveges, a másikat azért, mert iksz-lába van, engem meg azért, mert csak öt ujjam van. Sose vettem a szívemre ezeket. Egy csúfolás volt a sok közül.

– Minek köszönheti ezt az életörömet, optimizmust?

– Nagyon meghatározó volt a neveltetésem. Soha nem neveltek másnak. Amikor közöltem anyával, hogy akkor én most öt ujjal megtanulok kétkerekű biciklin tekerni, majdnem elájult, de azt mondta: „Jó, próbáld meg!” Nem szaladt a hátam mögött, és nem ment be az óvodába, ha csúfoltak. Hagyta, hogy feltaláljam magamat minden helyzetben. Az rögzült bennem, hogy nem vagyok más, mint a többiek, és kifele is ezt mutattam. Ha az ember elfogadja magát, mások is könnyebben fogadják el őt. Számomra mindig is ez volt a természetes állapot. Öt ujjon tanultam meg számolni, így tanultam meg az ujjak nevét…

– Mi a hivatása?

– Mindenképpen sorstársaim érdekképviseletével szeretnék foglalkozni. Hogy milyen szinten, milyen módon, azt még nem tudom. Nagyon nagy sikernek tartom viszont, hogy elértem Pécsett és talán egész Baranyában, hogy ha valakinek azt mondják: fogyatékkal élő, akkor én jutok eszébe és nem egy tolókocsis, aki otthon ül és talán sajnálja magát.

Hála Istennek, mi vagyunk kevesebben, ezért elsősorban nekünk kell nyitnunk. Ha mi nem tartjuk magunkat másnak, akkor nem is fognak másként kezelni minket. Akin látszik, hogy elesett vagy gyenge, azon kegyetlenül áttaposnak az emberek. Ezért elsősorban a fogyatékkal élőket kell megerősíteni.

– Ehhez a sport eszköz?

– Mindannyiunknak van egy feladata az életben. A sport nem a feladatom, csak alap arra, amit később fogok csinálni. Ez hitelt ad nekem. Talán sikerül jövőre elkezdenem az egyetemet – német-kommunikáció szakon –, az olimpia miatt ugyanis egyelőre évet halasztottam. Tanulmányaim is segítségemre lehetnek a minél hatékonyabb érdekképviseletben.

– Ki a példaképe?

– Négyéves koromban, amikor láttam Egerszegi Krisztinát tizennégy évesen olimpiát nyerni, megmondtam a szüleimnek, hogy én is ilyen szeretnék lenni. Persze ennek semmi alapja nem volt, bár a győzelem mindig motivált. Számomra Egerszegi Krisztina a példakép, úgy is, mint sportoló és úgy is, mint magánember, mert a magánéle­tében is elérte azokat a célokat, amit a sportban. Sikeres és boldog.

Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>