Vallomások a hitoktatásról
Isten szelíd szavának hírnöke
Szerző: Uracs Györgyné hitoktató
A hitoktató Istentől kapja hivatását. Tanítója maga az Úristen, aki kedvet, vágyat ébreszt benne erre a feladatra.
Hagyományosan vallásos, keresztény családban születtem immár ötven éve. Gyermekorom és ifjúkorom a kommunista diktatúra ideje alatt telt. Elfogadtam, amit szüleim mondtak: van Isten, de eközben az iskolában úttörőnyakkendőt kötve lelkesen énekeltünk: „…a párttal, a néppel egy az utunk…” Hol az igazság? Szinte kétségbeesetten kerestem, kutattam, de nem volt a környezetemben, aki választ adhatott volna. „A papok is hazudnak” – csengett a fülemben a felnőttek szava, ezért oda nem mentem volna egy paphoz, hogy beszélgessek vele. Emlékszem, a városi könyvtárban keresgéltem könyveket, de a vallás címszó alatt csak Lenin és Marx valláskritikáját találtam. Akkoriban még nem lehetett hozzáférni komoly vallási irodalomhoz. Azt, hogy közben meghamisították a történelmet, módszeresen irtották az egyházat és az emberek lelkéből a hitet, csak halványan sejtettem. Az Isten azonban azért adja szívünkbe a szomjúságot, mert van forrás, amire rá lehet találni.
Az élet forrását, az Istent egy katolikus kisközösségben találtam meg. Itt válaszolni tudtak a hittel kapcsolatos kérdéseimre, szerettek, imádkoztak értem, fölkészítettek a bérmálás szentségére, amely számomra a hivatás kezdete lehetett. Teljes valósággal éreztem, hogy rátaláltam a kincsre, és ezt tovább kell adnom másoknak is. Ekkor már családom, két kisfiam is volt, és a barátnőmmel rendszeresen óvodás hittant tartottunk az ismerős baráti családok gyermekeinek. Így kezdődött. Aztán, amikor a gyerekek már igazi hittanra jártak, én mindig elkísértem őket és szomjasan ittam a hitoktató atya minden szavát. El nem maradtam volna egyetlen óráról sem. Az atya – látva nagy érdeklődésemet –, később megkért, hogy segítsek neki bábjeleneteket készíteni a hittan órákra. Ez már igazi boldogságot jelentett! Bábszínházat festettem, figurákat készítettem, a jelenetek szövegét zenei aláfestéssel magnóra vettem – az egész család ezen dolgozott. Közben olvastam, szinte faltam a könyveket, figyeltem a prédikációkat, faggattam az atyákat, és ott akartam lenni minden előadáson, lelkigyakorlaton. Ezek már valóban a felkészülés évei voltak.
