Cikkek listázása

Família magazin – cikkek listázása

Körössy László
A tettek mezején

2008. október :: 2. oldal
Idén ősszel ismét megrendezik a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű országos ifjúsági szociális és karitatív programot október 24. és 26. között. A „72 óra” arra a három napra utal, amelynek folyamán >>>
2008. október :: 3. oldal
Többször hallottam a közelmúltban, hogy az ember egyik legnagyobb kísértése a mai korban, hogy nem érdemes jót tenni, nem érdemes jónak lenni.Van ebben a megállapításban valami félelmetes. Félelmetes, mert ha életünkben teret >>>
2008. október :: 6. oldal
Kereszténységüket a közéletben is nyíltan vállaló, hitvalló embereket bemutató sorozatunkban szeretnénk megmutatni néhány egyházi-közéleti ember személyiségének kevésbé ismert vonásait. Kérdéseinkre ezúttal Tarjányi Béla >>>
2008. október :: 8. oldal
A kedves Olvasó talán nem tartja túl érdekesnek cikkünk címét, hiszen aki templomba jár, részt vesz a szentmisén vagy bármely más szertartáson, mindig hallja, hogy felhangzik a Biblia valamely részlete. Hát persze, hogy nagy >>>

Bókay László
„Ez már a jövő volt”

2008. október :: 10. oldal
A budapesti Városmisszió 2007-es jelmondata „Reményt és jövőt adok nektek” volt. Számtalan sikeres program, határtalan lelkesedés és öröm övezte a missziós hetet a plébániákon, mely az egész hazai Egyházra is hatott, >>>

Körössy László
Nem „elavult intézmény”

2008. október :: 12. oldal
Öt megkérdezettből három nem lát különbséget a házasság és az élettársi kapcsolat között, ezen belül pedig a házasok fele úgy gondolja, hogy az együttélés e kétféle módja között semmiféle különbség nincsen – >>>
2008. október :: 14. oldal
Ilyenkor, amikor alig pár héttel vagyunk túl a tanévkezdésen, felmerül bennünk az a lényeges kérdés is, hogy vajon miként valósul meg tanintézményeinkben a hitoktatás? Kapnak-e kellő szakmai és lelki támogatást hitoktatóink, és >>>
2008. október :: 16. oldal
„Én mindenkiben csalódtam, nem sajnált senki, a szívemről ha daloltam, csak néztek rám…” – a régi-régi táncdal betöltötte a szobát búsan, fájdalmasan. Visszahozta a hajdani időket emlékezetében, amikor >>>
2008. október :: 17. oldal
Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát nyitotta meg Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon, 1948 című konferenciát szeptember 3-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. A >>>
2008. október :: 18. oldal
A Christian Solidarity International (CSI), azaz a Nemzetközi Krisztusi Szolidaritás ökumenikus keresztény emberi jogi és segélyszervezet nemzetközi konferenciát tartott szeptember 27-én, Budapesten. A hivatalosan 1977-ben alakult szervezet >>>
2008. október :: 20. oldal
Laja Istvánné, Marika kétgyermekes családanya és öt unoka boldog nagymamája. Inárcson él családjával, onnan jár reggelente Budapestre dolgozni. Egy bevásárlóközpont második emeletének rejtekében tölti napjait imádkozó >>>
2008. október :: 22. oldal
Mécs László a Felvidék fia, Hernád­szent­istvánon született 1895-ben. Szerzetesként és költőként is égi küldetést teljesített. Nemcsak lírai igazságokat fogalmazott meg, hanem evangéliumi fényt, üzenetet is közvetített >>>

Nevelős Zoltán, Vajda Judit
Nézőtér

2008. október :: 24. oldal
A Hullám (Die Welle) A német Dennis Gansel A Hullám című filmjét Todd Strasser azonos című könyvéből készítette, ami egy 1981-es amerikai tévéfilmen alapul, ezt pedig egy 1967-ben valóban megtörtént eset és az azt >>>
2008. október :: 25. oldal
– Ha azt gondoljátok, barátocskáim, hogy könnyű egy százados kutyájának lenni, akkor bizony tévedtek. Pedig én is így véltem, amikor a szolgálatába szegődtem azon a csillagfényes estén, annál is inkább, mert a háza >>>

Somogyi Kristóf
A francia VW

2008. október :: 27. oldal
A franciák számára csak egy népautó létezhet: a Renault. Igaz, hogy ott van még a Peugeot és a Citroën, de egy igazi francia csakis Renault-t vehet. A Mégane-t pedig azok az emberek vásárolják, akik számára az autó csupán >>>

Bartók Ferenc OSB plébános
Az Isteni Irgalmasság vonzásában

2008. október :: I. oldal
A Pannonhalmi Területi Apátsághoz tartozó, Győr külterületén elhelyezkedő kismegyeri Szent Anna lelkészség híveinek régi vágya teljesült azzal, hogy végre megkezdődhetett új római katolikus templomuk építése, amelynek >>>
2008. október :: II. oldal
Kovácsné Ékes Edit az akvarell mestere. A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola hitoktató művész-tanárában régóta él a vágy, hogy kifesse magából mindazt, amit érez vagy gondol a szépről, a >>>

Szász András
Küldetésünk van

2008. október :: IV. oldal
A pálos az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Működését a Szentszék 1308-ban hagyta jóvá. A rendet Boldog Özséb alapította, aki 1252-ben közösségbe gyűjtötte a Pilis hegységben élő remetéket, és >>>
2008. október :: V. oldal
Az Alföld szívében ősi zarándokút felélesztését tervezi a Porta Egyesület Katolikus Munkacsoportja. A zarándokút a kecskeméti Mária-kápolnától indul, végcélja pedig Petőfiszálláson a szentkúti Mária-kegyhely. A lelkes >>>
2008. október :: VI. oldal
„A környék, melyben lakom, el van dugva szem elől, szép, de vad s felette magányos. Egyfelől a Tisza foly, másfelől a Túr, mely itt amabba szakad, s minket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelől nagy erdők körítnek, másfelől >>>

Szarvas István
Veni Sancte

2008. október :: VIII. oldal
Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén Ternyák Csaba egri érsek az intézmény kápolnájában liturgikus keretek között köszöntötte az elöljárókat, kispapokat, valamint a meghívott vendégeket, köztük Bosák Nándor >>>

Horváth István Sándor
Csillagtúra zsoltárral

2008. október :: X. oldal
Idén nyolcadik alkalommal került sor a zalaegerszegi szervezésű imatáborra a városi és a környékbeli települések hittanosai számára. Imatábor? Fiataloknak? Ez vicc? Már nyolcadszorra?! Mutass már egy valamirevaló fiatalt vagy >>>
2008. október :: XII. oldal
Az 1000 éves Pécsi Egyházmegye déli részén, festői környezetben magasodó máriagyűdi kegyhely értékes adománnyal gazdagodott. Basilica minor rangra emelte a híres zarándokhely templomát őszentsége XVI. Benedek pápa. Az ünnepélyes >>>
2008. október :: XIII. oldal
Az újszegedi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom szeptember 8-tól 12-ig tartotta meg hagyományos Mária-napi ünnepi rendezvényeit. A hagyomány 1937-ig vezethető vissza, amikor az akkor még fiatal egyházközség szeptember 12-én az akkori >>>
2008. október :: XIV. oldal
„A keresztények döntő feladata abban áll, hogy keressék, felismerjék és kövessék Isten akaratát minden dologban. A keresztény államférfi, Ausztriai Károly ezzel a kihívással mindennap szembesült. Az ő szemében a háború >>>
2008. október :: XVI. oldal
150 éve, 1858. október 10-én született Prohászka Ottokár püspök. Erre a jeles évfordulóra készülve október 2. és 10. között Székesfehérváron szentségimádást végeznek, melynek elmélkedési részét a nagy püspök írásaiból >>>
Legfrisebb szám
Legfrissebb szám fedlapja
2010. június
Tartalom >>>