Boldog Louis és Zélie Martin
A házastársi hűség és szerelem ragyogó példája
Szerző: Bodnár Zita
Louis Martin 1823-ban született Bordeaux-ban. Már órásmesternek tanult, amikor a svájci Alpokban fekvő Nagy Szent Bernát kolostorban járt. Két évvel később felvételét kérte a közösségbe, de mivel nem tudott latinul, kérelmét elutasították. Miután hazatért, nekilátott latint tanulni, miközben rádöbbent, hogy Isten más utat szán neki.
Zélie Guérin 1831-ben született St. Denis-sur-Sarthon-ban. Szíve vágya volt, hogy belépjen az irgalmas nővérekhez, de felvételét elutasították. Ekkor döntött úgy, ha Isten nem akarja, hogy szerzetes legyen, akkor megházasodik, gyermekeit pedig az Úrnak ajánlja.
Huszonhat éves korában találkozott először Louis Martinnal a Szent Lénárd hídon. Amint megpillantotta a férfit, szívében megszólalt egy hang: ezt a férfit rendeltem melléd. Néhány hónap jegyesség után, 1858. július 13-án mondták ki a boldogító igent.
Házasságuk során együtt keresték az Úr tetszését, s együtt teljesítették be azt, amit Isten megálmodott róluk. Mindennap misére mentek, tiszteletben tartották az Egyház törvényeit, részt vettek a plébániai életben, mindig pihenéssel és imádsággal ünnepelték a vasárnapot, rendszeresen gyóntak, és imádkoztak a Jóistenhez, hogy ajándékozza meg őket gyermekekkel, akiket a „Mennyek Országának” nevelhetnek. Az Úr meghallgatta imáikat, hiszen kilenc gyermekkel ajándékozta meg őket. Gyermekeiket szeretetteljes, vidám légkörben nevelték. Zélie sok időt töltött a kicsikkel, ugyanakkor nagyszerű üzletasszony is volt. Csipkekészítő vállalkozása virágzott – legalább tizenöt asszonynak biztosított munkát –, ezért Louis eladta saját üzletét, hogy felesége pénzügyeit kezelje.
Louis és Zélie Martin iszonyatos fájdalmat élt át, amikor négy gyermekük meghalt. Ám ez a rendkívüli házaspár tudta, hogy az emberi élet zarándokút egy nagy célpont a feltámadt Krisztus élete felé. Gyermekeik elvesztését nem úgy élték meg, mint a halál pusztítását, hanem mint az új élet kezdetét.
Legkisebb lányuk, Teréz három éves volt, amikor kiderült: édesanyja mellrákban szenved. Betegségét az utolsó pillanatig nagy fegyelemmel viselte. Felesége halála után Louis Lisieux-be, Zélie testvérének családja közelébe költözött a gyerekekkel. Lassan újra harmonikus és kiegyensúlyozott lett a család élete, sok időt töltöttek együtt, esténként pedig közösen imádkoztak. Mikor lányai egymást követően bejelentették, hogy kolostorba vonulnak, nagy boldogságot érzett, mert felesége felajánlása beteljesedett: gyermekeik Istennek szentelték életüket.
Utolsó éveiben Louis Martin sokat betegeskedett, de még el tudott utazni Terézzel Rómába, a pápához. 1889-ben azonban szélütés érte, egészsége rohamosan romlott. 1894. július 29-én hunyt el. Édesapja halálakor Teréz a következőket írta: „Papa halála nem halál, hanem az igazi élet. Hat év távollét után most érzem a jelenlétét, hogy néz engem és vigyáz rám.”
