A Magyar Katolikus Egyház 1956-ban – Ünnepi megemlékezés
A budapesti papság
Az 50 évvel ezelőtti eseményekre az Új Ember Kiadó A katolikus egyház 1956-ban című könyvének rövid részletével emlékezünk.
A fiatal bencés és piarista papokkal tartott fönn szoros kapcsolatot a Baross utcai II. számú Sebészeti Klinikán működő, buzgó katolikusokból álló segélyszállító csoport. Közéjük tartozott például a később disszidált Metz Sándor és felesége, Móna Mária orvosnő és Kemény Alajos egyetemista. Ez utóbbi bátyja, Kemény István, a klinika forradalmi bizottságának elnöke mindenben segítette őket. Az egyik piarista a klinika laboratóriumában naponta mutatott be szentmisét a betegek részére.
A váci egyházmegyés Bisztrai László lelkész a forradalom napjaiban önkéntes betegápoló szolgálatot teljesített az Üllői úti klinikán.
Újpesten Furiakovics Miklós káplán a váci püspöki hivatalnak küldött levelében beszámolt arról, hogy az október 26-i délelőtti nagygyűlésen a városháza és a nagytemplom között a jelenlévők követelték: Hol van az újpesti pap? „Mire elhatároztam, hogy jelentkezem a délutáni gyűlésen szónoknak. A forradalmi bizottság tagjai fölvezettek a városháza erkélyére, és ott az egyik szónok után én szóltam a tömeghez. Mellettem a forradalmi bizottság elnöke állott az egyik oldalon, a másik oldalon pedig Tegyei elvtárs, aki a forradalom idején is a helyén maradt, és a város élelmezését intézte. A téren több ezren voltak jelen és éltettek, amikor követeltem a vallásszabadságot. Majd követeltem Mindszenty bíboros azonnali szabadlábra helyezését, Pétery József váci püspök szabadlábra helyezését, az iskolai hitoktatás szabadságát stb. A tömeg tapsa és éljenzése kísérte szavaimat.”
A budapesti Központi Szeminárium növendékei október 29-étől kettesével járták a budapesti kórházakat, és összeírták a sebesülteket, akik közül sokról hozzátartozóik nem tudtak. A Vöröskeresztnek adták át adataikat, üzeneteiket. A látogatások egyben a betegek lelki gondozását is szolgálták.
A szemináriummal szomszédos ELTE jogi kar épületében mintegy száz egyetemista szabadságharcos tartózkodott. A harcok szűntével étkezésükről gondoskodott a szeminárium. November 4. után a falon átütött nyíláson adták át az élelmet.
Amikor a fegyveres ellenállásnak már nem volt értelme, a kispapok segítségével tudtak elmenekülni. A tőlük kapott civil ruhákban körülbelül húsz szabadságharcos távozhatott sértetlenül. Kuklay Antal és Fábián István azt is megmutatták, hogyan tudnak az egyetemről a szemináriumon át távozni. Az utcát is figyelték, és alkalmas pillanatokban engedték ki az egyetemistákat.
A Hittudományi Akadémia tanári kara november 1-jén indult az Úri utcába tisztelgő látogatásra a bíboros prímás elé. Halász György, a Központi Szeminárium rektora – hírhedt békepap lévén – valami kifogást talált és eltűnt. Később fegyveresek keresték a szemináriumban, de a kispapok közölték, nem tudják, hol bujkál.
Október 29-étől a kispapok röpcédulákat is állítottak elő és terjesztettek. Kuklay Antal és Marcheschi Károly Mindszenty szabadulását követelő röpiratot szerkesztettek, a Hittudományi Akadémia jegyzetsokszorosítóján állították elő két-háromezer példányban, és terjesztették. „Figyelem! Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty azonnali szabadon bocsátását követeli a magyar nép!”
Szabó János jezsuita kispap adott Kuklay Antalnak egy többpontos röpcédulát, amelyet szintén sokszorosítottak és terjesztettek: „Engedjék ki a börtönökből az egyházi személyeket! Számolják fel az Állami Egyházügyi Hivatal működését! Ne támogassák a békepapokat, akik közül egyesek besúgók lettek. Adják vissza a katolikus iskolákat! Biztosítsák a szerzetesrendek működési szabadságát! Vegyék fel a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal!”