Klinika a leprásokért Flores távoli szigetén
Kezünk munkájából élünk
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Munkatársai közül sokan leprában szenvedtek. Otthon elsorvadtak volna. Itt a klinikán azonban hasznosítani tudják magukat. Virgula nővér 1965-ben kezdte meg a klinika építését kizárólag leprabetegek részére. Addig kórházakban ápolták őket a többi beteggel együtt. Kitartó, nagy áldozatok árán a klinika nemcsak Flores, hanem egész Indonézia legjobb klinikája lett. Sok olyan beteg is itt kezelteti magát, aki más szigetről érkezett. A klinika jó hírére és lehetőségeire sokan felfigyeltek. A közeli Ausztráliából 1994 óta rendszeresen érkeznek orvoscsoportok. A műtéteket ingyen végzik.
A kormány programja segítségével 1989 óta felkutatják a betegeket, és segítenek rajtuk. A kormány 2000-ben úgy látta, hogy sikerült legyőzni a leprát. A nővérek ennek ellenére tovább járják a vidéket. Megtanítják az embereket a betegség felismerésére: a bőrön jelentkező fehér foltokat vattával kell érinteni. Ha nem érzik az érintést, akkor leprára kell gyanakodni. A következő lépés: mielőbb kórházba menni. A betegeket ott ellátják gyógyszerrel, amit sajnos sokan eladnak, hogy árán élelmet vegyenek. Így okoskodnak: ha már meg kell halni, legalább ne éhesen.
A betegséget részben sikerült visszaszorítani, de a betegek továbbra is szenvednek a kirekesztettség miatt. Ezért szervezték meg a nővérek a műhelymunkát. A lábadozók gyékényből különböző tárgyakat fonnak, ruhát varrnak, protézist készítenek a végtagjaikat elvesztetteknek. A művégtagokat mindig méretre készítik. Ha meghal a viselője, vele együtt temetik el.
Persze nem megy minden zökkenőmentesen. A lakkozóműhelyben tilos a dohányzás. Az egyik munkás társai figyelmeztetése ellenére rágyújtott. A nővérnek kellett kivennie a szájából a cigarettát. Meg is tette elég hangos magyarázat kíséretében. Nem lett belőle harag, csak mély emlék.
A klinikát jelenleg Franseline Sabu nővér vezeti, amíg Virgula nővér sérült tüdejű gyöngyhalászokat gondoz a tengerparton. „Ő mindig jóval megelőzi korát!” – mondja róla Franseline nővér, aki magáról így nyilatkozik: „Ez az én mindennapi munkám: az orvosi kezeléstől a szociális gyógyulásig és az azt követő beilleszkedésig.” Nem könnyű, nagy hit kell hozzá, aminek magyarázata: „Embereknek akarunk segíteni, hogy emberekké váljanak!”
Imádkozzunk, hogy minden beteg ápolásra találjon, és minden gyógyult becsületes munkához jusson, és boldoguljon az életben!