Visszaemlékezés az 55 évvel ezelőtti elhurcoltatásra
Világító lámpásként a kommunizmus sötétségében
Szerző: Rózsásné Kubányi Andrea
Őri Mária nővér, aki akkor fiatal tanítónő volt az angolkisasszonyoknál, így emlékszik vissza ezekre a napokra:
„Június 18-án délután volt a nagy Jézus szíve körmenet. Ott volt a Belváros egész szerzetessége: a piaristák, jezsuiták, ferencesek is. Késő este tüntettek ellenünk az ablakunk alatt a Váci utcában. És ezen az éjszakán fél 12-kor értünk jöttek. Egy idő óta már éjjel-nappal fölváltva könyörögtünk az Oltáriszentség előtt. Én a második emeleten laktam. Aki éppen soros volt az imában azon az éjjelen, jött és bekopogott a mi ajtónkon, hogy keljünk föl, itt vannak az ávósok! A portás nem engedte be őket. Az iskolából ereszkedtek le a nagy udvarra az üvegház tetején. Kimentem a folyosóra, a második emeleten az összes villany égett, a katonák feltűzött szuronnyal mentek végig a folyosón, és bezörgettek az ajtókon. Láttam, hogy a főnöknő ott vitatkozott a belügyminisztériumi tisztviselővel. Nekem kellett elvezetnem a haranghoz az egyik tisztviselőt, aki levágta a harangkötelet, amilyen magasan csak tudta, nehogy fölharangozzuk az embereket. (Vidéken ugyanis az élelmes szerzetesek fölverték a falu népét a harangozással, és ezzel megakadályozták, hogy elvigyék őket.)
Annyi holmit szedhettünk össze, amennyi egy lepedőbe belefért. Mindenkit letereltek a díszterembe, a tisztviselő fölolvasott egy rendeletet, hogy ideiglenesen fel kell cserélnünk a tartózkodási helyünket – ami Pécelen lesz –, és ott mindennel el leszünk látva. Papíron megkaptuk az utasítást. (Később, amikor visszakerültünk, alaposan utánanéztünk ennek, és olyan számú rendelet nem is létezett, mint amit nekünk akkor ott a kezünkbe nyomtak.)
Az ávós rendőrök házkutatást tartottak, mindent kiforgattak a szobáinkban, aki otthagyta véletlenül a karóráját, az búcsút mondhatott neki. A főnöknő szobájából elvitték az összes pénzt. Egy batyu fehérnemű, ágynemű, két apácaruha volt a legszükségesebb, amit be tudtunk pakolni. Utána le kellett jönnünk az első emeleti folyosóra, és várni arra, hogy névsorolvasás után beszálljunk az udvaron várakozó öt leponyvázott teherautóba.”