A kukorica az élet alapja: szent, sőt isteni
Szerző: Suhajda Lajos SVD
Nyár: aratáshoz készülünk, hogy meglegyen a mindennapi kenyér. Az Úr Jézus egy imádságra tanított meg minket: a Miatyánkra. Ennek negyedik kérése (ez az első, amely ránk vonatkozik): „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Mt 6,11). Jézus megbecsülte a kenyeret, vétele előtt mindig hálát adott. A kenyérszaporítás után is kérte apostolait: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen
(Jn 6,12). Hogyan van ez Mexikóban?
Mexikó, Oaxaca. A bádogtetejű kunyhóban alig elviselhető a hőség. Fentről a perzselő nap hevíti, bent a nyitott tűzhely. Doña Lulu ezen süti a „tortillos”-t egy kerek lemezen. Lulu gyermekbénulás következtében mozgássérült. Mindennapi kenyerét a tortillos sütésével keresi meg. A mexikóiak úgy tartják, hogy tortillos (kukoricalisztből készült lepény) nélkül nem ebéd az ebéd. Egyszerű ételnek látszik, de elkészítése már korántsem az. Lulu előző nap a kukoricát mésszel keverve puhára főzi. Ha kihűlt, jól átmossa. Kora reggel barátnője, Octavia a malomba viszi. Itt vízzel keverve megőrlik. Ebből lesz a tortillos tésztája. Lulu jól átdolgozza, kinyújtja, majd gombócot formál belőle. A gombócot kezével laposra nyomkodja, s egy lemezre helyezi. Fóliával letakarja, lepréseli. Miután óvatosan levette a lemezről, újra szépre formálja. Csak ezután teszi sütőlemezre helyezve a tűz fölé. Ha szépen megsültek a lepények, egy kosárba rakja őket. A teli kosarat Octavia a város központjában levő piacra viszi. Ott adja el a kukoricalepényeket. Egy-egy lepény akár gazdag ház asztalára is kerülhet ízléses porcelántálakban kínált húsok mellé, amelyeket ezüst evőeszközökkel fogyasztanak el. A legtöbb mégis szegény családok asztalára kerül, ahol a babkását vele kanalazzák, így egyszerre kenyér is meg kanál is. Ezek a családok becsülik meg igazán.
Amerikában ősidők óta termesztik a kukoricát. Mexikói ásatások során olyan kukoricacsutkát találtak, amelyet Kolumbusz érkezése előtt 5500 évvel törtek.